II. TORONY-túra

Október 16-án menetrend szerinti busszal utaztunk a szomszéd településre, néhány diákunknak a lakhelyére, Jászkarajenőre. A Nagyboldogasszony templom 68 méter magas tornyába az óra alatti ablakig feljutottunk és onnan kitekinthettünk a vidékre, közvetlen közelről láthattuk az óriás harangszerkezeteket. Köszönjük szépen Imre atyának, hogy engedélyezte és megszervezte a feljutást.

A 29 fős csoport kíséretében Kardos János kollégám volt segítségemre. Köszönöm szépen, hogy elvállalta, és a hasznos ismereteket a tájolóról, a távcsőről, amelyekkel gazdagította diákjaink tudását az út során. A Jászkarajenői Lovascentrum szolgáltatását igénybe véve két fogattal jutottunk el a Kisharangosi rétre. A hangulatos helyen, távol a falutól gondos előkészület után mindenki magának készíthette el frissensült ebédjét. Ezután rövid irodalmi vetélkedőn mérték össze tudásukat a helyben sorsolt csoportok. Köszönöm szépen Petra néninek a feladatok összeállítását. A piknik helyszínét rendbetéve a Kutyakaparó Csárdáig folytattuk a pusztakocsikázást. Túránk során a szórakozás és tanulás mellett közösségi élményekkel is bőven gyarapodtunk. Rendkívüli jó hangulatunkhoz az októberi napsütés, a kellemes időjárás és az őszi pompájába öltözött természet látványa is hozzájárult. A hazaúton vidáman énekelve, játszva utaztak gyermekeink a fogatokon. Köszönöm Túri Tibornak és Précsényi Attilának a már sokadik alkalommal történt biztonságos szállítást, türelmüket és önzetlen segítségüket.

Hajnal Benedek 8. osztályos diákunk képei elérhetőek ITT.

További képek ITT.

Hajnalné Terjéki Dorottya