Zarándoklat

7. osztály a Zemplénben

Augusztus 8-11-ig az idei nyári szünetben a második ottalvós tábort tartottuk diákjainknak. Hetedik osztályos tanulóinkat minden évben külföldi kirándulásra szoktuk vinni a Határtalanul! program kapcsán. A legutóbbi tanévben ezt nem tehettük meg, ezért az osztálynak kárpótlásul az iskola fenntartójától, az EKIF-től kapott támogatás segítségével négynapos nyári tábort szerveztünk a Zempléni-hegységbe. A Szent Erzsébet zarándokút néhány állomását és a hegycsúcsokra épült legszebb várakat jártuk be: Boldogkő-, Regéc-, Füzér várának meghódítása szinte sportteljesítményt igényelt. A testi erő növelése mellett a bátorság, kitartás fejlesztésére, földrajzi-, történelmi- és irodalmi ismeretek bővítésére és a társas kapcsolatok erősítésére, az önismeret támogatására is megfelelő alkalom volt a tábor. Szálláshelyünk Erdőbényében a nyáron már második alkalommal igénybevett Füveskert Vendégház volt.

Első nap útközben felsétáltunk a tarcali Áldó Krisztus szoborhoz, délután Boldogkő várának történetét ismertük meg. Következő nap Sátoraljaújhelyen a Magyar Kálváriát jártuk be. Ezen az úton végigolvastuk az elszakított jeles múlttal bíró magyar városok neveit és híres emberek idézeteit az elhelyezett emléktáblákon. Megbeszéltük, hogy ma melyik országhoz tartoznak a történelmi Magyarországról leszakított részek. Ezt örömteli, "féktelen" játék követte a Zemplén Kalandpark bobpályáján. Délután a napi túrát a regéci vár meghódítása jelentette. Harmadik napon újabb kihívás volt a füzéri várhoz való feljutás és a visszaút is. A játékos feladatok megoldásához minden kis zeg-zugát bejártuk a várnak, aminek jutalma a faluban kapott kulcstartó volt. A nap további részét különleges feladattal töltöttük. Helyi vezető segítségével ásványgyűjtő túrára mentünk Telkibánya környékén, ahol marékszámra gyűjtöttük a hegyikristályokat és egyéb ásványokat. Szakszerű vezetésben és élményszerű, rögtönzött természetismereti előadásokban részesültünk. Este bátorságpróbán jártuk be a szállás melletti dombot és az udvaron játékos feladatokkal búcsúztunk a táborhelytől. Az utolsó reggelen "Napkelte" túrára mentünk a legfrissebb diákokkal a falu melletti Mulató-hegyre. Hazautazás napján megnéztük Hercegkút világörökségi címmel rendelkező különleges építményeit, a Kőporosi pincesoron, majd Sárospatakon Szent Erzsébet születési helyét, a Szent Erzsébet házat, a bazilikát, és a Rákóczi várat. Végül felsétáltunk a Megyer-hegyi Tengerszemhez és körbejártuk. Minden este biztosítottunk szabad játékot, szórakozást a kis csapatnak.

Az utazás során nagy segítség volt Virág József polgármester, akinek hálásan köszönjük önzetlen munkáját. Köszönjük az EKIF támogatását és azon szülők bizalmát, akik az ideiglenesen csillapodott járványhelyzet ellenére is ránk bízták gyermekeiket. Köszönöm Kenderes Lászlónak a táborokban, kirándulásokon nyújtott rendszeres segítségét.

Tiszajenő, 2021. augusztus 29.

Hajnalné Terjéki Dorottya